Mindennapok *

Mennyire jó dolog, amikor az ember hátradőlhet, amikor elvégezte a rábízott munkát és nincs más dolga,mint gyönyörködni hálásnak lenni  azért, hogy volt elég ereje és kitartása végigcsinálni. Így vagyok én most a diplomamunkámmal. Ma a konzulensem azzal fogadott, "elég jó lett".Nagy elismerés. Mennyire sokat jelentettek nekem ma ezek a szavak. Az elismerés a sok munkáért. Rengeteget fordítottam és olvastam utána szaklapoknak,mire összeállt a kép. Márcsak az utómunka van hátra főként stilisztikai javítgatások. Aztán viszem beköttetni. Csoda. 3 hét van még a leadásig és nem kell idegeskedni. Hmm. Hálás vagyok érte! Ez megvan. *


Aztán lassan, de biztosan összeáll a kép. Nyugodt vagyok. Békesség tölt be azzal kapcsolatban, ami rám vár a következő hónapokban. A napokban egyik kedves ismerősöm elém állt és annyit mondott " - Noémi, te felnőtt lettél" bizonyos szempontból egészen biztos, hogy vannak tapasztalataim, de jócskán van még mit tanulni. Nem igazán tudom megmondani, hogy az ember mikortól számít felnőttnek:) De tény és való az úton vagyok... egyre inkább ismerem magam, mi az amit szeretek, mi az amit kevésbé ... 


Egy pici lista a kedvelt dolgokból...


Szeretem...


- a napsütést
- a jó kajákat  
- a zongim
- a bátyámat, akivel 4 évig lakótársak lehettünk (: 
- az illatokat ( nem tudom miért ez egy elég meghatározó dolog) 
- újabban a fonásokat
- csillag jelet tenni a mondatok végére* 
- kedvenc szavamat...: "jóféle" 
- az édességet (: 
- a filmeket 
- a hosszú beszélgetős sétákat
- ha valaki figyelmes és képes meghallgatni
- a chai tee latte-t
- a pörgést,ha van mit csinálni,menni...


... nem is folytatom, bár lehetne még. Összességében szeretek élni és szeretem, hogy olyan életem lehet,amit nem nekem kell irányítani. Hálás vagyok azért, amim van. Tudom,hogy jó kezekben vagyok és tudom,hogy soha semmi nem fog olyan békességet és szeretet adni, mint amit fenntről kapok. 


Szeretem elfogadni úgy az embereket,ahogy vannak...tudod.. a hibáikkal együtt. Szeretem, ha valaki kimeri mutatni a gyengeségét..fel meri vállalni magát úgy, ahogy van. Mert ilyenek vagyunk tökéletlenek,de sebaj mert van egy tökéletes Istenünk. 

Friends *

Késő este van. Fáradt vagyok. Tele vagyok gondolatokkal. Mostanság sok minden változik bennem. A hozzáállásom sok mindenhez, talán most kezd eljutni a tudatomig, igen lassan felnőttem. Erős lenne azért még az a kifejezés,hogy "kész nő" lettem, inkább "félkész" (: 

A napokban elgondolkodtam azon mennyi olyan dolog van,ami megváltozott az elmúlt évekhez képest. Talán kimondhatom,hogy kiszélesedett a látótér. 19 évesen még abszolút nem tudtam mit veszek a nyakamba, azzal a kalanddal,hogy felköltözöm a nagyvárosba (: sokat kaptam az elmúlt években jót is rosszat is,de főként jót. Ez mind-mind formált felkészített arra,hogy önálló felnőttként is egyszer megállhassam a helyem. Jó visszanézni, sok örömteli dolog ért az elmúlt években. Hálás vagyok. Egyre jobban látom és tudom, mit szeretnék, hogyan képzelem el a jövőt. Természetesen a változás jogát fenntartva (: Tudom,hogy jó kezekben a helyemen vagyok. Egyre inkább látom az értékeket másokban...

hmm...

hogy,mennyire nagyra értékelem azt,ha...

* amikor valaki meghallgat

* ha valakivel lehet őszintén, komolyabb dolgokról is beszélni

* ha valaki észreveszi,mikor kell hallgatni és mikor kell szólni

* ha valaki áldoz az idejéből nem csak 15 percet

* ha valaki tud érezni, tud meglepni, szeretni feltétel nélkül

* tud türelmes,kitartó és megértő lenni

.... csak egyszerűen hálás vagyok,hogy jópár ilyen barátot kaptam az elmúlt években. 

Köszönöm Nektek!!! <3

Ready to Love?! *

Kész vagy -e szeretni?

Valakit, aki gyenge.

Valakit, aki sérült.

Valakit, aki reménytelen.

Valakit, aki elveszettnek érzi magát.

Valakit, aki beteg.

Valakit, aki árva.

Valakit, aki nincstelen. 

Valakit, aki szereteért kiállt.

Mert tudod az ilyen embereknek, van igazán szüksége SZERETET-re. 

Bemered-e vállalni valakiért,hogy odaadd mindazt amid van, csak azért,hogy Neki megváltozzon az élete? Mert tudod volt valaki,aki odaadta az életét Értem és Érted. ÉRTED? 

Csak azért,hogy a reménytelenségből újra legyen reményed.

A beteg meggyógyuljon.

Az árva, ne érezze magát egyedül.

Akinek már semmije nem volt, annak MINDENE meglegyen. 

Aki úgy érzi mindenki elhagyta, megtalálja a Szeretetet. 

Tudod a napokban elgondolkodtatott, hogy mennyire hálás lehetek, azért mert megvan mindenem Őbenne. Ha elkezdesz úgy élni,hogy hálás vagy azért,amiben vagy és amid van hidd el könnyebb lesz. 

... Kész vagyok szeretni... A napokban olvastam valahol,hogy a szeretet nem egy érzés csupán, a szeretet elkötelezettség. Mennyire igaz. Úgy gondolom,hogy az emberi kapcsolatoknak talán ez lehet a legfőbb kulcsa. Elhatározod,hogy szeretni fogod a másik embert. Pont. Nincs tökéletes kapcsolat csak sok kegyelem,szeretet és megbocsátás :) Függetlenül attól,hogy milyen kapcsolatról beszélünk. Persze sokszor nem könnyű, de elhatározás kérdése. Mindezt azért tudom,mert van Valaki,aki nem mondott le rólam,bármit is tettem. Szeretném én is így szeretni az embereket. 

A napokban ismét nekiültem a hangszernek, ez lett belőle. Hallgassátok!:)

Szeretet, Noi* 

Egy interjú Velem.Rólam. Nektek* (:

Szeretném megosztani Veletek egyik kedves ismerősőm (Gulyás Lídia) interjúját,amit pár héttel ezelőtt velem készített. 
Ezen a linken elérhetitek vagy elolvashatjátok itt:) 


http://lydiafinlandia.blogspot.com/2012/01/1-noemi.html


Szeretettel: Noi*

Noémi

Noémit már nem is tudom pontosan hol és mikor ismertem meg. Talán másfél-két éve, közös ismerősökön keresztül. Sosem beszélgettem vele hosszabban, valahogy szinte mindig csak a köszönésig jutottunk el, pedig ma már szinte ugyanabba a nagy társaságba tartozunk és a közös emlékek is egyre gyűlnek, elsősorban kisebb-nagyobb koncertek formájában. Szóval már nagyon nagyon készültem erre a beszélgetésre, rengeteg dolgot meg akartam tudni róla, és alig vártam, hogy bemutathassam nektek is, hiszen egy nagyon különleges személyről van szó. 
Már távolról azonnal ki lehet szúrni: mindig nagyon csinos és mindig mosolyog. Jól is áll neki. Aki egy kicsit is ismeri, annak először a zene jut róla eszébe, pontosabban a zongorázás. Elsősorban erről faggattam szombat reggel a Starbucksban, kicsit fáradtan, kicsit izgulva, de nagyon lelkesen és kíváncsian. Végül olyan jót beszélgettünk, hogy a tervezett edzésről is sikerült lekésnem, de egy kicsit sem bántam, teljesen megérte.
Ismerjétek meg Noémit és megértitek, mire gondolok:)

- Bemelegítésként mesélj egy kicsit magadról, a családodról, a gyerekkorodról!



Vidéken, pontosabban Kaposváron nőttem fel és ezért nagyon hálás vagyok. Több mint 3 éve lakok már itt Pesten és szerintem a vidéki emberek lelkülete és hozzáállása dolgokhoz nagyon más, mint a pestieké. Sokkal kedvesebbek és türelmesebbek - nem taszítanak odébb a buszon (nevet) -, bár mondjuk az is igaz, hogy Kaposváron szinte semmilyen tömegközlekedési eszközt nem használtam, hiszen nálunk olyan távok voltak, hogy fél óra alatt mindenhova eljutottam.
Nagyon király családom van, nagyon szeretem őket és nagyon-nagyon hálás vagyok értük. Van 2 fiútesóm, egy öcsém, meg egy bátyám. Az öcsém 18, a bátyám pedig 25 éves. Anyukám tanítónő, apukám pedig elég sok mindent csinál. Festőművész is - sajnos nem örököltem tőle ilyesféle tehetséget, nem mutogatnám a rajzaimat, festményeimet senkinek (nevet) - emellett családi vállalkozásban is dolgozik, szinte mindenhez ért, meg sok mindent csinált is már az életében. Most Kaposváron van egy galériája, azt vezeti, emellett fest. Anyukámnak pedig egy 2.-os osztálya van a suliban, ahova én is jártam, bár akkor még nem tanított ott.
Óvodás koromban úsztam egy pár évig, de abbahagytam, pedig azt mondták, lenne hozzá tehetségem, csak ugye közben bejött a zene. Elkezdtem zeneiskolába járni 6 évesen és igazából a kettő együtt nem ment a tanulás mellett, csak az egyiket folytathattam. A zene mellett döntöttem. Akarom mondani inkább a szüleim döntöttek így az alapján, hogy az uszoda messzebb volt, a zeneiskolába meg én is le tudtam menni egyedül. Meg a zene alapból közelebb állt hozzám, úgy voltam vele, hogy sportolni egyébként is fogok, majd max pár év múlva, de a zenétől nem akartam megválni.

- Szinte mindenkinek vannak kiskori álmai, tervei. Ezek szerint te zenész akartál lenni? 



Nem, igazából nekem soha nem volt olyan álmom, hogy a zenével valami eszméletlen sikereket érjek el, vagy ilyen pályára menjek, de mindig is központi dolog volt. Általános iskolában is már sokathallgattam zenét, az osztályból is sokan jártunk szolfézsre, megvolt a közös téma.
Gimnáziumba német-angol emelt szintű osztályba vettek fel, jó eredményekkel zártam az általános iskolát. A zene ekkor kicsit meghanyatlott. A 9. elég nehéz volt. Új osztály, új tanárok, magas követelmények. Zeneiskolába az első félévben még jártam, aztán abbahagytam, ez a tanulmányi eredményeimen is meglátszott. Elkezdtem újra sportolni, heti 3-szor, aerobikra, versenyszerűen, ráadásul közben a továbbtanulással kemény céljaim voltak. Már általános iskolában tudtam, hogy optometrista kontaktológus akarok lenni. Nagynéném látszerész és ő ajánlotta, hogy ha egy érdekes, jól kereső szakmát akarok, akkor ez az. A másik opció meg valami kreatív lett volna.. Lakberendezés vagy virágkötészet, nagyon vonzottak ezek is. De kitartottam később is e mellett az egészségügyi pálya mellett, a Semmelweis Egyetemre szerettem volna bejutni és hát ez sikerült is:)


- Most hogyan telnek a mindennapjaid? Hogy tudod egyensúlyban tartani a tanulást a hobbikkal, a zenével?


A zene visszajött. Vagyis igazából sosem szűnt meg, a zeneiskola befejezése után is ott volt a hangszer, a kották, ott volt az egész, mint hobbi. Később rájöttem, hogy a zene nem csak az hogy akkor most leülök és eljátszok egy Bachot, Mozartot vagy Chopint, hanem hogy ennek van egy kreatívabb oldala, hogy bármit játszhatok. Egyik nap úgy keltem fel, hogy most úgy ülök le zongorázni, hogy nem a kottát néztem, hanem improvizáltam. Üljünk le és nézzük meg, mit lehet ebből kihozni. Volt egy tanár aki egyszer hallotta, hogy magamtól hogyan jutottam el eddig és ő bátorított, hogy ebből még lehet valami. 
Sajnos most nem tudok tanárhoz járni suli és munka mellett. Egy optikában dolgozok - 60 éves magáncégnél - 3 éve látszerész asszisztensként, lassan már vizsgálok is. Sulival meg fél év múlva végzek, optometrista kontaktológus szakon, most a szakdogámat írom "Egy napos szilikon hidrogén kontaktlencsék elterjedése a mai modern társadalomban" címmel. Ez onnan jött, hogy a munkám során egyre többet találkozok ezzel a lencsetípussal, viszont még csak 1-1,5 éve jelent meg a piacon és mindenképp olyan dologról akartam írni ami egyedi és még nem írtak róla 60-an, és érdekli az embereket, meg újdonság és gyakorlati haszna is van.
A munka, tanulás, szakdoga mellett, amikor belefér, szeretek színházba, koncertekre járni, sportolni (főleg aerobic, zumba, néha spinning) aztán emellett természetesen ott a zene, főzés, és a shopping is.

- Suli befejeztével mik a terveid?


Ez még elég képlékeny. Igazából csinálom azt ami jelenleg itt van. Az egész eddigi életemet úgy éltem le, hogy mindig nagyon előre terveztem, úgy voltam vele, hogy tudtam, x év múlva ez lesz. Tudtam hogy milyen gimire, milyen egyetemre akarok menni, mit akarok dolgozni. Most értem így a nagy terveim végére és most várom, hogy mi lesz. Júniusban lediplomázok, utána meg dolgozok tovább. Sok változás lesz a következő hónapokban, egyre jobban fel kell nőni. Bár igazából már az elmúlt 3,5 évben is, mióta felköltöztem ide, a szüleimtől külön, elég nehéz helyzetek elé voltam állítva. Új város, új hely, önálló háztartás, külön a szülőktől, munka. Sok minden volt nagyon új és sok helyzetben egyedül álltam a dolgok előtt és kellett megoldanom, apa és anya nélkül. A bátyám, akivel együtt lakom, viszont azért velem volt és így tudtuk támogatni egymást, de azért mégis, nem volt könnyű.
Lelkileg érdekes volt. Amikor ide költöztem, akkor még elég visszahúzódó csaj voltam, bár ezt senki nem tudja elképzelni (aláírom:) - L.). Meg valamilyen szinten "burokban" nőttem fel, a családom mindig mellettem állt, nagyon támogattak mindenben a nyelvtanulástól kezdve a zenéig, és ezért ez egy biztonság volt, amiből kijöttem és meg kellett állnom a helyem. Talán ez volt a legnagyobb változás, főleg, hogy az első munkahelyem miatt volt, hogy 3 hónapig nem tudtam hazamenni. Nehéz volt, és nem csak ezért, így társasági életet is nehezen lehetett élni. Nem tudtam hol kéne elkezdeni, merre, de végül minden jött magától. Azért egy szűkebb baráti kör már volt itt nekem Budapesten, de amikor feljöttem nagy reményekkel, akkor mégse voltak sehol, csak egyszer egyszer találkoztam velük. Ezt teljesen megértettem, hiszen mindegyikőjüknek megvolt a kialakult élete, baráti köre, tudtam hogy elfoglaltak vagyunk, végül jól tudtam kezelni. Aztán az egyik unokatesómmal határoztuk el, hogy akkor eljárogatunk majd mindenfelé és így egyre több embert ismertünk meg. 
Ez a változás pedig, hogy nyitott lettem, talán az élethelyzetekből jött. a Munkám során is ez nagyon megvan, hogy ha bejön egy ember, fontos, hogy 5 perc alatt megismerjem a személyiségét egy határozott és közvetlen kommunikáción keresztül, fontos a nyitottság, hogy tudjam, milyen keret, lencse vagy bármi illene az adott személyhez. Eleinte ez új volt, nagyon megkövetelik szakmailag az alaposságot, a magas minőséget, gondolok most az szaknyelvre, az idegen nyelvekre. De igazából jól tudtam venni ezeket az akadályokat, kihívásokat is. Aztán meglátjuk, mi lesz a jövőben.


- Hogyan alakult ki a mostani társaságod, baráti köröd?


Mikor elkezdtem nyitni itteni társaságok felé, elmentem egy koncertre, ami a Golgotában volt, konkrétan egyik Vasárnap Este egy Tűzveszély koncertre. Még nem ismertem ezt a helyet, de láttam, hogy milyen jófejek az emberek, pár régi ismerőssel is összefutottam, jók a programok is. Elhívtak a következő alkalmakra is és hát mentem. Szép lassan beilleszkedtem, egyre több embert ismertem meg, volt aki csak úgy odajött hozzám bemutatkozni, ismerkedni. Ugye ha valaki egyszerre sok embert ismer meg, akkor csak nagyon felszínesen tudja tartani velük a kapcsolatot, csak ilyen "hellósziaszevasz" szintjén, aztán max még két mondat, de ennyi és ezt nem annyira szeretem, de mindenfelé sem tudok szakadni, annak ellenére, hogy szívesen megtenném. De aztán kialakultak nagyon jó barátságok.


- Hogyhogy a Golgotába mentél?


Keresztény családban nőttem fel és nekem ez a dolog mindig is központi volt az életemben. Isten. Magától jött, nem az volt a terv, hogy hú akkor most feljövök Pestre, végre elszakadok a szülőktől és kiéljük azt amit ki lehet, hanem úgy voltam vele, hogy szeretnék egy olyan társaságot találni, akik jófejek, normálisak és azonos értékeink vannak, hasonló a gondolkodásunk. Itt aztán meg is ismertem olyan embereket, akikkel teljesen egy húron pendültünk.
De ezen kívül más társaságot is kiemelnék, ez a FÉK. A Golgotában megismerkedtem egy lánnyal és nem sokat beszélgettünk, de ő hívott el egy ilyen heti alkalomra szerdán, mondta, hogy biztos jól érezném magam, nagyon jó arcok az emberek. El is mentem vele és tényleg így volt. Nyitottak, kedvesek és érdeklődők voltak, az első alkalommal vagy 15-en odajöttek hozzám, hogy ki vagy, hol tanulsz, mit szeretsz csinálni meg minden, de ami a legjobban megfogott, hogy nagy szeretet volt közöttük. Hogy bennük van valami olyan plusz, ami sok más emberben nincs meg. Meg hát nagyon jó közösség.
Aztán rajtuk keresztül is megismerkedtem másokkal és nagyrészt jelenleg is ők vesznek körül. Olyan barátságok alakultak ki, amikért nagyon hálás vagyok, mondhatni - legalábbis remélem - hogy örökre szólók.


- Szerinted ennek köze van ahhoz, hogy azonos értékeitek vannak - gondolok itt a hitre, a kereszténységre? Más barátság ez, mint valaki olyannal, akivel különbözik a prioritásotok vagy életszemléletetek?


Jó kérdés, nehéz megfogalmazni... Igazából teljesen más. Ha egy hasonló gondolkozású emberrel vagyok együtt, akkor sokkal őszintébb tudok lenni, meg valahogy ezek az emberek máshogy szeretnek. Nem is tudom hogy lehet kifejezni, valahogy érződik, amikor beszélnek valamiről, hogy más a jövőképük, nem egy ilyen tipikus magyar negatív mentalitás, hogy minden rossz és nekem úgyse sikerül semmi és én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere, hanem tényleg tudnak úgy gondolkozni, hogy bíznak abban, hogy jobb lesz a jövő és hogy olyan életük lesz, amit megéri élni. Érződik egy ilyen baráton, hogy... tényleg csak a szeretetet tudom kiemelni... hogy egy ilyen barátságnak a szeretet a központja, meg az elfogadás. Ez is egy olyan dolog, ami a legtöbb barátságból hiányzik. Hogy nem érdekből vagy a másik emberrel, nem kell bizonyítgatnod, hogy te szereted, hanem ez egy tény, ami megvan és jön magától, nem kell tenni érte. Természetes dolog. És hála Istennek nekem is vannak ilyen barátaim, akikkel tényleg őszintén mindent meg tudok beszélni, semmi nem ciki, semmi nem gáz, vagy ha gáz van akkor sem gáz, hanem feltétel nélküli elfogadás van. Legalábbis remélem, hogy tényleg így van (nevet), de így magamból kiindulva szerintem ez kölcsönös. Én is is próbálok úgy élni, hogy elfogadjam az embereket olyannak, amilyenek, és nem azt nézni, ami a hibájuk, hanem a jó tulajdonságaikat, az értékeiket. Az utcán végighajtó csövesen sem azt figyelem, hogy milyen szaga van, hanem hogy ő is ember, ő is értékes. És jó lenne, ha mindenki így tudna nézni másra.

- Boncolgassuk egy kicsit ezt a hit témát. Ugye már rengeteg mindent elértél, sok tervedet és célodat - ezeket mennyire befolyásolta az, hogy neked van egy biztos hited, ilyen barátaid, keresztény családod?


Abszolút befolyásolta. Ugye én így nőttem fel, szeretet és elfogadás vett körül, egyértelműen jött az, hogy amit én kaptam a szüleimen keresztül és ahogyan ők a mindennapi életükben éltek, az nekem egy minta volt, amire fel tudtam nézni, hogy igen, én is így akarok élni. Nagyon sokat beszélgettünk a szüleimmel ezekről a dolgokról, hogy Isten az ő életükben milyen szerepet tölt be és hogy tényleg hogy működik ez a dolog, nagyon sokat meséltek erről. Sok olyan élethelyzet volt, amikor ezek eszembe jutottak. Isten az én életemben is központi szerepet tölt be, úgymond lenyűgöz a szeretetével és tudom, hogy van valaki az életemben, aki akkor is mellettem van, amikor tökegyedül vagyok, valaki olyan, akihez mindig fordulhatok, aki akkor is meghallgat, amikor valami nem okés és akkor is, amikor minden rendben van. Egyszerűen ez örömmel és biztonsággal tölt el.


- Mit tudnál mondani azoknak, akik ezt valamilyen okból kifolyólag - csalódások, vagy csak maga a világ - nem tudják elhinni?


Azt, hogy igazából az ember a földön levő dolgokban mindig csalódni fog. Ha csak egy napot nézünk az életünkből, hogy mennyi minden negatív dolog és hatás ér minket, akár csak a híradón keresztül, vagy csak valaki mond valami rosszat, ezeket így mind nagyon nehéz emberileg hordozni, "túlvészelni". Nagyon megértem azokat, akik ezek után azt mondják, hogy ez az élet mennyire nem jó, mennyire nehéz, és megértem azokat, akikben ott van a rengeteg "miért". De azt tudom mondani, hogy ezeken a dolgokon nem emberek tudnak segíteni, nem gyógyszerek vagy különböző más dolgok, vagy attól sem lesz jobb ha elmennek ide-oda, kipróbálnak ezt-azt, csak hogy ne törődjenek a jelenlegi helyzettel... Ez egy szintig lehet hogy megoldja a problémát vagy lehet, hogy egy darabig okés lesz, de egy idő után megint le fog húzni az újabb nehézség, ezek után az időszakos jó érzések után ugyanúgy visszajönnek a problémák és még mélyebbre lehet menni. Itt jön be Isten. Akihez ha az ember fordul és megszólítja, ha csak annyit mond, hogy Uram, itt vannak ezek a nehézségek, én már nem tudok mit csinálni, emberileg már nem bírom el, akkor Ő tényleg ott van és benne soha nem fogunk csalódni. Ezért élem én is így mind a mai napig az életemet. Talán így lehetne megfogalmazni az egyik különbséget a baráti és az Istennel való kapcsolatomban, hogy emberekben csalódunk, de Istenben soha. Sőt, amit Ő tett értem, az nekem az életet jelenti.

- Szerintem jól kiveséztük ezt a témát, akkor most térjünk vissza a zenéhez. Mesélj egy kicsit, jelenleg milyen formában és milyen szinten van jelen az életedben a zene, a zongorázás?


Igazából ott kezdeném, hogy a legtöbb ismerősöm csak azt tudja, hogy a zene nekem a zongora, és így ennyi. Pedig nekem ez az egész az énekléssel kezdődött, alsó tagozatban gyakran vittek versenyekre és szép eredményeket értem el, meg kórusba is jártam. De aztán ez elmaradt, de nagy álmom, hogy egyszer megtanuljak rendesen énekelni. Most a zongora a központi dolog, meg úgy egyben a zene. Több szempontból is nagyon sokat jelent nekem.

Játszom a gyülekezetem csapatában, vagyunk egy páran fiatalok, és így zenélgetünk együtt. Amit tudok belerakok, már amióta felköltöztem Budapestre. 
Ezen kívül van az 1N4P. Ez egy ilyen felekezetközi csapat, többen vagyunk, sok helyről, sok városból. Dobner Illés (az 1N4P megálmodója és frontembere, vele is lesz interjú, ha minden jól megy - L.) keresett fel és kérdezett meg, hogy szeretnék-e csatlakozni, én kértem egy hét gondolkozási időt, aztán igent mondtam. Nem számítottam erre, elég váratlan volt, valamint eléggé új is, hiszen én klasszikus zongorát tanultam és ezt az improvizálást, akkordozást teljesen egyedül tanultam, már amennyire ezt tanár nélkül lehet csinálni, a szintetizátorhoz meg közöm nem volt. De semmi, még azt se tudtam, melyik gomb mit takar. És akkor így közölte Illés, hogy hát ez lesz, megmutatott egy számot, hogy ilyeneket kéne játszani, én meg sok fantáziát láttam benne, nagyon érdekelt, szóval így jött, hogy az első próbánkon találkoztam a szintetizátorral. Igazából nagyon gyorsan belejöttem. Vagyis inkább azt mondanám, hogy mind a mai napig belejövök, de valahogy magától jöttek a dolgok és nem volt furcsa, hogy 2 szinten kell zongorázni, hogy 2 hangszer van, egyik kézzel az egyiken, másikkal a másikon, közben a gombok is, a pedál. Ez egy ilyen tök jó női tulajdonság, hogy egyszerre több dologra is tudunk figyelni, tudtam hasznosítani (nevet). Az első próba után jobban nekiültem a dolgoknak, bár akkor még sajnos szintim nem volt. Most már egy nagyon komoly cuccom van, ahhoz képest legalábbis, ahonnan indultam, ebben is főleg a szüleim támogattak, ami óriási dolog. Így otthon is tudok gyakorolni, meg készülni. Ez is egy ilyen kreatív dolog, ami nagyon közel áll hozzám, hogy BÁRMIT lejátszhatok. Mindig is erre vágytam. Már amikor klasszikus zongorát tanutam, akkor is volt egy tanárom, aki mondta, hogy ha megtetszik egy szám amit hallok, akármi is az, mutassam meg és ő megszerzi a kottáját és megtanuljuk. Volt, hogy már hallás után ment minden, rá tudtam érezni. Technikában még nagyon nagyon sokat kell tanulnom, de szerintem amivel jól jártam az az, hogy jó a hallásom. A technikai fejlődésen meg rajta vagyok. 
Na de visszatérve az 1N4P-ra... A csapatban eszméletlen jófej emberek vannak, bár nem mindenkit ismerek nagyon nagyon jól, de ettől függetlenül nagyon figyelünk egymásra. Minden mítingen meg próbán beszélgetünk, ha valakinek van valami problémája, vagy bármi, imádkozunk. Másrészt itt nem csak az van, hogy egyenként milyen jók vagyunk, hogy ő milyen királyul dobol, ő meg milyen jól gitározik, hanem maga a csapat egy. Egy nap, ugye (nevet). Nagyon jó banda állt össze, nagyon hálás vagyok értük. Elég komoly a zene tudásuk, de emberileg is olyanok, akik példák lehetnek a mai fiatalságnak.

- Mint zenekar, mi a célotok?


Olyan minőségi koncerteket szeretnénk rendezni, ahol mindenki felszabadultan tudja érezni magát és látva és hallva minket, érti, hogy a zene mögött van egy tartalom, ezek a számok valakiről szólnak. Istenről. És igazából az lenne a lényeg, hogy azt, amit megtanultunk már így az életben, vagy amit kaptunk, meg ami az életünknek a célja, meg MINDENE, ezt tovább tudjuk adni az embereknek. Meg azt is, hogy ez nem egy ilyen vallásos dolog, Istenben hinni nem olyan, ami miatt az ember le lesz szabályozva vagy kontrollálva, nem olyan, hogy tenni kell bármit is érte, hanem ez egy ajándék. Ezeket szeretnénk tovább adni a dalokon és a zenénken keresztül, szerintem ez egy tök jó eszköz erre. Nem is olyan a csapat, hogy csak kiállunk a színpadra, lenyomunk egy koncertet és kész, hanem nagyon szívesen beszélgetünk utána másokkal, nyitottak vagyunk minden kérdésre. Jó lenne, ha meglátnák az emberek, hogy ez nem egy olyan dolog, ami még több nehézséget rak a nyakunkba, hanem pont hogy azokat Isten leveszi a vállunkról. Nem kell aggódnunk a jövőnkért, nem kell aggódnunk, hogy mi lesz a halál után. Egyszerűen tudjuk szabadon és biztonságban élni az életünket, tudva, hogy bármi lesz az életünkben, mindig van valaki, aki látja ezt és kihoz a nehézségekből.





- Hol akarod látni magad 10 év múlva?


10 év múlva szeretnék már férjet, akár már gyereket is, családot, zenét és nyelvet tanulni, utazni... Így konkrét elképzeléseim nincsenek, ez majd így kialakul, de biztos jó lesz.


- Biztos gondoltad, hogy erre a témára is rá fogok menni, de ha már szóba jött a férj, a család... Milyen a férfiideálod, milyen férjet képzelsz el magadnak?


Külsőleg nincs ideálom. Engem általában úgy fog meg egy férfi, hogy látom a mindennapokban, hogy hogyan viszonyul egy nőhöz, mennyire tudja őt tisztelni meg segíteni. Az hülyeség, sőt, hazugság, ha azt mondanám, hogy nem számít a külső. Ez kamu, szerintem bárki, aki ezt mondja, kamuzik. Fontos az, amit én láttam a tesóimnál is, hogy meglegyen benne az elfogadás, az őszinteség, a tisztelet, meg természetesen érezzem nagyon jól vele magamat. Nálam nem utolsó szempont a humor, szeretem, ha valaki meg tud nevettetni, vagy fel tud vidítani, ha rossz kedvem van, mint a tesóim. Ha látják, hogy valami nem oké, odajönnek megölelni és tudnak egy két jó szót szólni, vagy csak mondanak egy viccet. 


- Fontos az, hogy a pároddal azonos legyen a prioritásotok, az érdeklődési körötök?


Apukám mondott egyszer egy nagyon jó példát: minden nő, minden férfival összepasszol, de van akik jobban és van akik kevésbé. Szóval ha az érdeklődési körünk hasonló, akkor egyértelműen könnyebb megismerkedni. Fontos dolog, de ez is kialakul.



- Térjünk át most kicsit a külsőségekre, lazább témákra. Olyan csinos vagy mindig, szerinted fontos, hogy egy nő adjon magára?



(nevet) Tök jó kérdés, szeretek ilyen dolgokról is beszélgetni. Igen fontosnak tartom, hogy egy nő igényesen jelenjen meg. Szeretek én is vásárolgatni, odafigyelni arra mi mivel hogyan passzoljon, mint általában a nők nagy része. De nem mondom, hogy ez van az első helyen. Reggelente szeretek gyorsan elkészülni és sokáig aludni, így előfordul, hogy kimarad egy-egy apró szépségtrükk. (nevet).

- Eléggé elment az idő, legyen még egy utolsó kérdés. Mi a célod ebben az életben, miért élsz? Vagy máshogy: mit akarsz közvetíteni, átadni másoknak?


Hmm erről eszembe jutott egy tök jó példa. Egyszer bejött egy idősebb házaspár az üzletbe, akiket kiszolgáltam, meg segítettem nekik, és miután fél órája foglalkoztam velük, megszólalt a hölgy, hogy hát kisasszony, én nem tudom, hogy mi ez, de magában van egy olyan plusz szeretet, amit másnál még nem tapasztaltam. Igazából semmi extrát nem mondtam, ott voltam a mindennapokban, egy átlagos napon, csak végeztem a munkámat. Az emberek annyira megérzik, ha valakiben van valami. Közhelyesen hangzik az, hogy azért éljünk, hogy szeressünk másokat, de mégis igaz. Nemrég fogalmazódott meg bennem, hogy az egyik legnagyobb dolog az, ha valaki másokért tud élni és a saját dolgait a háttérbe tudja helyezni értük. Eszméletlen nagy dolog, ha például le tudod mondani a nagyon fontos programodat azért, hogy segíts valakinek, vagy csak támasz legyél, lelkizzél. Hogy tudsz-e másokat előbbre helyezni. Nehéz így élni, főleg egy ilyen önző világban, de én így próbálok.

QUICKIES


Leg...
- Legfontosabb személyek az életedben?
A szüleim.
- Legszebb pillanat?
Amikor látok egy kisgyereket odafutni az apukájához megölelni.
- Legrosszabb tulajdonságod?
Amikor valami rossz hírt kapok, akkor hirtelen meg tud rázni, kihat a hangulatomra.
- Legjobb tulajdonságaid?
Szeretek szeretni, bátorság, szenvedély.
- Életed eddigi legjobb döntése?
Hogy Isten mellett tettem le az életem.




KEDVENC...


- könyv?
Christine Caine:Felszabadított élet
- film?
Forever Strong, Végtelen Hit, Fireproof.
- zenész/zenekar?
Kim Walker Smith.
- évszak?
Nyár.
- színész?
Channing Tatum.
- ruhadarab vagy kiegészítő?
Táska és gyűrűk.
- ország?
Spanyolország.
- szín?
Sötétkék.
- étel és ital?
Olaszos kaják és koktélok.




Youtube channel:

www.youtube.com/godslove89



Blog:

http://healingpromises.blogspot.com/



Facebook:

http://facebook.com/noemy.se.etk

Draw near*

 

A napokban sok dolog történt.

Talán a legfontosabb,hogy megszületett az unokahugim. Már most tudom,hogy nagy kedvenc lesz a pici. Napról napra erősödik. Minden nap egy újabb és újabb csoda lesz neki. Egy ilyen pici úgy ontja magából a szeretetet. Valahogy egy gyermek megszületése mindig különleges. Sokan várják. Aztán az első lépések,szavak..az első

- Apa!...:)

Számomra valahogy ez a világ egyik legkülönlegesebb dolga.

Az ő születése sok szempontból CSODA volt...és most itt van. Alig várom,hogy láthassam. ..és megölelhessem, láthassam a mosolyát.

Valahogy szeretném én is úgy látni az előttem levő utat. Sok reménnyel,bizalommal,hittel,csodával.

Haaah. Csak menni,menni előre. Soha nem nézni hátra, látni a célt...és futni...a győztesnek járó jutalomért..és közben engedni a gondoskodást. Engedni és a terheket nem magamra venni. Sokszor tudjuk a tökéletes receptet mégis elrontjuk. Talán mert mi jobban tudjuk? Nem az kizárt.

2008 óta most érzem először,hogy egy újabb változás jön az életemben egy újabb mérföldkő. Államvizsga,szétköltözés bátyusommal valami meg fog szűnni és valami más jön,valami új,amit még nem tudok milyen lesz. Úgy érzem ez az időszak másként lesz jó, mint eddig. Újabb dolgokat fogok megtanulni,ami a felnőtté válás útján tovább fog vinni.

Szívesen leülnék beszélgetni Valakivel ezekről. Valakivel,aki tudja mindezt. Tudja,mi az amire szükségem lesz,tudja hogyan kell megszólítani és bátorítani,amikor tanácstalan vagyok. Tud igazán szeretni és tudja,hogy erre a szeretetre minden embernek szüksége van. Aki látja az életeket,aki ezt a világot megteremtette és látja az emberek szívét. Aki személy szerint ismer és sosem viselkedik bántóan...

<3

 Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. (Jer 29,11)