A napokban gondolkoztam azon, miért van annyi ember,aki zúgolódik, elégedetlen az saját kis életével, többre vágyik ( van aki tesz érte,hogy több legyen,mint ami van - mások egyszerűen neki se állnak mondván - Minek? Nekem úgy sem jön össze. ) Van, hogy ránktör az elégedettlenség. Méghozzá jól tudom mindez akkor jön előtérbe,ha elkezdünk a minket körülvevő kis környezetre nézni vagy nem is kell olyan messzire menni..picit elkezdünk vizsgálódni az életünkben és rögtön szembesülünk a sok hibánkkal gyengeségünkkel.
Aztán rájöttem valamire, ami elkezdte átformálni a hozzáállásomat sokmindenhez.
Leélhetek egy életet úgy,hogy egyfolytában elégedetlen leszek mindennel vagy ezt lezárom és elkezdek hálát adni, azért amim van.
1. Megtehetem,hogy elkezdtem szidni mindazt, ami körülvesz, megútálni minden embert magam körül.. önsajnálkozva magamba roskadni és begubózni magam ebbe a NEM VALÓS körülménybe.
VAGY
Közben egyre inkább látom meg azt,mennyire eltörpülnek a nehézségek ...elkezdek kinyitni és másokat előtérbe helyezni, segíteni nekik. Elkezd kinyílni a világ, meglátom azt, ahol szükség van rám, észreveszem azt, mennyire szükség van a bátorításra,hogy elfogadjam az embereket olyannak amilyenek. Mennyire fontos egy mosoly, egy ölelés, 2 szó csupán vagy mindössze annyi,h meghallgassak valakit.
...és hidd el nagyon jól ismerem mindkét oldalát a tükörnek. Hajlamosak vagyunk elkeseredni és ezek a szemüvegen keresztül nézni a világot. Viszont úgy élem a napjaimat és gondolom,hogy tovább jut az az ember,aki elkezd hálás lenni mindazért,amije van.. értékelni tudja az apró dolgokat is az életében.
Gondold át és merj változtatni!
*** Noi
Ez tetszik, Noi! :)
VálaszTörlés