Elégedettség vs. elkeseredettség *

A napokban miközben a BKV-n zötykölődtem a munkahelyem felé tanúja voltam,ahogy egy háromgyerekes anyuka próbálja gyerekeit felpakolni a tömött buszra. Kisbicikli, babakocsi... Látszódott rajta, hogy a feszültség, az idegesség teljesen eluralkodott rajta. Elege volt abból,hogy egyedül kell megoldani,hogy a gyerekek eljussanak az oviba. Közben férjével telefonált,akivel éppen az összeveszés határán voltak. A kislány kezében szorongatta kedvenc babáját, a kisfiú próbálta a biciklijét tartani. Vetettem egy pillantást az anyuka arcára, láthatóan olvasni lehetett az arcáról. Kivagyok. Elég. Elkeseredtem. Minderre annyit mondanék ( Jogosan! ) Nem lehet könnyű. Senkinek nem az. Mindenesetre megrendítő látvány volt,ahogy láttam 10 percet az életükből. Amikor elfogy a türelem és a gyerekkel is csak üvöltözni tud,mert kivan.. túl sok az élet.

A megoldatlan problémák felszaporodnak és egyszerűen semmi nem megy. Ilyenkor az ember két dolog közül választhat: ELKESEREDIK?! avagy elhatározza,hogy a körülményei ellenére is ELÉGEDETT lesz?! 

Nem egyszerű a döntést meghozni,de rájöttem azzal,hogy elkeseredem és azt mondogatom egyfolytában,hogy "nem megy" a dolgok nem változnak sőt, csak minden egyre jobban nehezedik. Viszont,amikor elhatározom,hogy a körülményeim ellenére is elégedett leszek azzal,ami van valahogy elkezd megváltozni a hozzáállásom, a kedvem, az életem. Ahogy felkelek és belenézek a tükörbe és ki tudom mondani,hogy ma is hálás leszek mindazért,amit kapok. Mindazokért a dolgokért,amik már előre megvannak írva az élet könyvében. Azokért a dolgokért,amiket még nem látok,hogyan lesznek,de tudhatom,hogy minden a javamra fog munkálkodni. Csupán egy döntés,mely sok mindent meghatároz. 

Az elégedettség folyamatosan felpezsdíti szívünket arra,hogy mindig találjunk valami okot arra,hogy dícsérhessük Istent. (Matt Redman) 

remember *

A napokban eszembe jutott,hogy már 4 éve lesz,hogy felköltöztem Budapestre. 

Mennyi minden történt körülöttem, de legfőképpen bennem. Sok változás. Emlékszem még, milyen volt a maga tudat,hogy otthagyom a kisvárost Kaposvárt és felköltözöm az idegenbe a nagyvárosba. Sok minden átfutott az agyamon...de valahogy mindig is bennem volt,hogy megéri bevállalni, bátornak lenni elkezdeni valami olyat,amit még nem látok milyen lesz,de menni fog. 

Új ismerősök, társaságok és egyre inkább éreztem mennyire hálás lehetek mindazért,amit kapok.

Természetesen voltak nehézségek,de ezek mind eltörpülnek a sok-sok jó dolog mellett. Nem is ezekről szeretnék írni. Egyszerűen amikor elgondolkoztam az elmúlt néhány év történésein, óriási hála öntötte el a szívem. 

Mert...

* van egy nagyszerű családom,akik mindig mindenbe támogattak

* van egy remek szakmám,amiben tényleg azt csinálhatom,amit mindig szerettem volna 

( emberekkel foglalkozhatok, segíthetek rajtuk a legnagyobb odaadással és türelemmel ) 

* zenélhetek ( az elmúlt években jópár emberrel több formációval is zenélhettem együtt,nem is akárhol, nem is akármilyen szívekkel egy célért; hogy Isten királysága épülhessen. Mekkora kiváltság ebben részt venni ) hála,hála,hála... 

* nagyszerű barátokra lelhettem ..akikkel egy dologra dobban meg a szívünk,akikre tudom,bármikor bármilyen körülmények között számíthatok. 

...mennyire hosszan lehetne sorolni ezt a listát

...semmi nincs csak úgy és semmit nem kap az ember csak úgy,mert megérdemli. Rájöttem,hogy minden dolog,ami jön az életbe nem véletlenül van. A nehézségekben megtanulunk jobban bízni és bármennyire nem szeretjük ezeket az időszakokat igenis szükségünk van rájuk,hogy egy egészséges kipróbált jellemünk lehessen, ami egyre jobban megtanul hinni, rábízni magát Istenre.