A napokban miközben a BKV-n zötykölődtem a munkahelyem felé tanúja voltam,ahogy egy háromgyerekes anyuka próbálja gyerekeit felpakolni a tömött buszra. Kisbicikli, babakocsi... Látszódott rajta, hogy a feszültség, az idegesség teljesen eluralkodott rajta. Elege volt abból,hogy egyedül kell megoldani,hogy a gyerekek eljussanak az oviba. Közben férjével telefonált,akivel éppen az összeveszés határán voltak. A kislány kezében szorongatta kedvenc babáját, a kisfiú próbálta a biciklijét tartani. Vetettem egy pillantást az anyuka arcára, láthatóan olvasni lehetett az arcáról. Kivagyok. Elég. Elkeseredtem. Minderre annyit mondanék ( Jogosan! ) Nem lehet könnyű. Senkinek nem az. Mindenesetre megrendítő látvány volt,ahogy láttam 10 percet az életükből. Amikor elfogy a türelem és a gyerekkel is csak üvöltözni tud,mert kivan.. túl sok az élet.
A megoldatlan problémák felszaporodnak és egyszerűen semmi nem megy. Ilyenkor az ember két dolog közül választhat: ELKESEREDIK?! avagy elhatározza,hogy a körülményei ellenére is ELÉGEDETT lesz?!
Nem egyszerű a döntést meghozni,de rájöttem azzal,hogy elkeseredem és azt mondogatom egyfolytában,hogy "nem megy" a dolgok nem változnak sőt, csak minden egyre jobban nehezedik. Viszont,amikor elhatározom,hogy a körülményeim ellenére is elégedett leszek azzal,ami van valahogy elkezd megváltozni a hozzáállásom, a kedvem, az életem. Ahogy felkelek és belenézek a tükörbe és ki tudom mondani,hogy ma is hálás leszek mindazért,amit kapok. Mindazokért a dolgokért,amik már előre megvannak írva az élet könyvében. Azokért a dolgokért,amiket még nem látok,hogyan lesznek,de tudhatom,hogy minden a javamra fog munkálkodni. Csupán egy döntés,mely sok mindent meghatároz.
Az elégedettség folyamatosan felpezsdíti szívünket arra,hogy mindig találjunk valami okot arra,hogy dícsérhessük Istent. (Matt Redman)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése